2018. február 22., csütörtök

Hó és más semmi

Hát mégiscsak lett hó az idén is.

A som már nem gondolta hogy még ilyen lesz.

Most aztán nyakig van a jégben.

A hunyoroknak ez meg se kottyan...

...ha agyon nem nyomja őket a hó.

Valami jégszerűség van a Holt-Sión.

A Gemenc mindig szép. Csak ilyenkor nehezebb észrevenni.

Azért úgy összességében csak pocsék az idő mostanában. 

2018. február 16., péntek

Somogyból hazafele

Kaposvárról hazafelé jövet először Nagyberkiben álltam meg szomorkodni. Itt a Schmidegg-Vigyázó kastély reménytelensége a szomorkodás első számú oka. 1985-ben felújították, akkor a Somogyi Levéltár 1945 utáni anyaga ideköltözött, de néhány éve az kiköltözött. A kastélyt visszakapta a falu, árulja, de vajon kinek fog ez kelleni 150 millióért, amikor csak Somogyban van egy rakás eladó kastélyszálló? Pedig ez egy figyelemreméltó barokk kastély, nagytermében korabeli freskókkal, nem amolyan szokványos, századfordulós. A kastélyparkkal is sok szörnyűséget csináltak, ma már alig valami, de azért természetvédelmi terület. Itt van mindjárt a Nepomuki Szt. János szobor mellett egy szép fa, amit nem ismertem fel, talán hegyi juhar, a juharok sok-sok fajtájából.   Persze centi nem volt nálam, de hátha valaki profi dendromán is erre jár majd egyszer.

Ha erre jár majd egy profi dendromán, az mérje meg ezt a gyönyörű hársat is! Magas, sudár, nem igazán vastag, de ki tudja?

Nem sok sikerélményt adott most a fahatározás, ezt a szép öles fát sem tudtam meghatározni. Talán ezüst juhar.

A kastély mögött egy tiszafa, egy töpörödött platán és egy igen szép japánakác.

Egy fantasztikusan kinyúló ága van ennek a japánakácnak, jó széles is, de többtörzsű.

Hazafelé beugrottam még Gyulajba is. Itt az Év fája versenyre neveztek egy hársfát.A Templom-dombon néhány társa is áll.

Tényleg lenyűgöző fa. A képek nem adják vissza igazán méretét, hangulatát. A versenyre 447 cm-rel nevezték, ahol végül 4.lett.

A fa a másik oldalról a templommal. A templomdombról szép kilátás van a falura.

A gyökerei úgy türemkednek ki a talajból, mintha legalábbis mocsári ciprus lenne.

2018. február 10., szombat

Csak úgy a szokás tartása végett

Hajnali indulás
A lehetőségeket nagyban behatároló korlátozás.
Egerészölyv (?) szitál a földek felett

Emlék a múlt hétről, hó a Gemencben az Ásás-Dunánál.

Hattyúk a vetésben.


Sárközi hajnal. A nap szépen indult, de aztán gyorsan befelhősödött és szürke idő lett.

Ennek a képnek a készítésénél az amatőr fotós észreveszi a partra vetett csónak megörökítésében rejlő páratlan szimbolikus lehetőségeket.


Kárókatonák, szintén nem a meglepetés erejével.

Réti sas, csak úgy a szokás tartása végett.

Sáros, csak úgy a szokás tartása végett.

Szürke gém, csak úgy a szokás tartása végett.

Az Ásás-Duna, csak úgy a szokás tartása végett.

Még néhány hét kell a hóvirágoknak.

Van ami már lekonyul.

2018. február 4., vasárnap

Egri fák

Egy helyi védettség alatt álló szép, de azért mégiscsak vékonyka törökmogyoró a Bazilika és a Líceum közt.
Szombaton, reménytelenül vacak időben, Egerben tettem egy kisebb sétát.
Az alábbi fényképek azt mutatják, hogy esőben is lehet fényképezni. De nem biztos, hogy érdemes.

2012-ben még  egy hatalmas bálványfa állt Gárdonyi Géza sírja mellett. Aztán valaki már mondta (talán Szél Győző) , hogy kivágták. És tényleg.

Egerbe dendromán szempontból teljesen felkészületlenül érkeztem, mert annyi minden mással voltam elfoglalva, és még azt sem tudtam, hogy lesz-e időm szétnézni. Annyira emlékeztem csak, hogy itt is mint Gyulán,  a strandon áll egy hatalmas platán. (Valójában kettő.) Ezen kívül egy érsek-kerti platán és két temetői tiszafa adja Eger listás fáit. Ez a termetes ostorfa valószínűleg listás, a Hatvani kapu téren áll.

Az Érsek-kert barokk kapuja. Ez alapján én nagyszerű parkra számítottam. Előtte még áll két szép tiszafa, de azt nem tudtam fotózni, mert az eső elől oda behúzódó hajléktalanok rossz néven vették fényképezőgépes közeledésem.

Néhány figyelemre méltó, közel listásnak tűnő vadgesztenye.

Élénk madárélet. Fakusz.

Meggyvágó.

Impozáns kerületű, de több törzsű mezei juhar a kert déli végén.

Listás, csaknem 7m-es platán.

Törzsén furcsa testhelyzetben rögzült egy kimúlt közép fakopáncs. Voltak fotós elképzeléseim még a nekrománia jegyében, de egy városi eb, egész egyszerűen odaugrott, és az én és gazdájának erős tiltakozása ellenére elkapta és elrohant vele.

Mégse dög legyen az utolsó képen, úgyhogy ezzel a szép esős platánképpel búcsúzom.

2018. január 28., vasárnap

Szerencsétlenkedés a Gemencben, avagy a közmondások útja

"Jeges víznek fürdés a vége",  tartja a mondás, de ennek  a Holt-Siót elnézve még nem tulajdonítottam nagy jelentőséget.

A Hátfői-kobolyán nyoma sem volt a jégnek, de a hogy a mondás szól, "ha nincs jég a vízen, attól még lehet hideg."

"A hajnali rét is kívánja a szarvast", tartja az ismert gemenci természetfotós mondás, és bizony ezt a képet elnézve, ennek igazat kell adni.

A Bezerédi-sík felett egy öreg erdőfolt van, benne hatalmas tölgyekkel. Ezt mértem először végig reggel.A képen az első 490-es.

A kép előterében a legnagyobb tölgy, impozánsnak néz ki, de lapos, "nem minden fa kerekek", ahogy a szólás mondja,   ez is csak 490-es. Háttérben egy 480-as.

Ez is csak 480-es. Kicsit csalódott voltam, "mint ki menyecskére vágyik, de csak egy özvegy jut. "

"Virít, mint  fa tövén a februári moha", jutott eszembe ez az ismert gemenci mondás, bár még csak január van.

Az egykori felső-gemenci őrház romjai lassan eggyé lesznek a természettel, "porlad, mint a gemenci őrház", ahogy a szólás is mondja.

"Hosszú nyiladéknak szarvas a vége", tartja az ismert gemenci mondás.

A Duna áradóban. 500 feletti a vízszint, ami azért még nem olyan komoly, gondoltam ekkor még.Ekkor persze még nem ismertem  azt a mondást, hogy "nem a mérce mondja meg, hogy meddig leszel vizes."

Az övzátonyon biztató nyárfák mutatkoztak.

Az idő elkomorult.

A hatalmas dzsuvában néhány fát megmértem, de 580-as volt a legnagyobb. Most már nem idézem be az előző mondást a famérések csalódásáról.

Az összkép.

A Siótorok. Gondoltam a Sió partján hazasétálok.

A Sió övzátonya szép magasan, jobbról a folyó, balról elárasztott mélyület, váratlanul -legalább is nekem- nagy volt a víz mindenfelé.

Arra emlékeztem korábbról, hogy a Siónak van egy-két foka, de bíztam a gumicsizmámban. Az első fokkal nem is volt gond, széles, lapos,kövezett fok volt ez. 

Arra számítottam, hogy bal kéz felől csak elmaradozik a víz, ahogy felfelé haladok, és ha jön még egy fok, akkor errefelé tudok kerülni.

Jött is egy újabb fok, de ez már nem gumicsizmás. Az út is kikerüli, én is haladtam az úttal.

Bal kéz felől csak nem akart a vízszint csökkenni. Az út itt lekanyarodott át a vízen, én menetem, amerre még lehet menni.

Eddig a fokig lehetett menni. Bedugtam egy botot, kb. 1,2 méter a víz. Visszafordulni nem lehetett, az egy 8km-es kerülő, így is időzavarban voltam. Innen már csak 1,5km a Holt-Sió,  ahol az autóm áll. Át kell gázolni valahogy.

Bal kéz felől az elöntés már nem tűnt mélynek, megszületett a terv: A gumicsizmába valószínűleg befolyik majd a víz. Tehát kiveszem a kapcát, feltűröm combközépig a nadrágom,  a túlsó parton kirázom a vizet a csizmából, visszaveszem a száraz kapcát, majd a csizmát, és megyek tovább. Zseniális! A kialakult helyzetről viszont eszembe jutott a híres mondás: "Nem vigasz a száraz kapca vizes gatyában." A víz sokkal mélyebb volt, mint gondoltam, és amikor lágyékom is a jeges vízbe ért, kis híja volt annak, hogy kitörjön  rajtam a jeges rémület. Ne feledjük első képünk, reggel jég volt a Holt-Sión!Nem gondoltam a híres gemenci mondásra: "Az uszadékfa nem a víz mélyét mutatja".