2011. szeptember 30., péntek

Szurdik a Borzsák utcában

A Szekszárdi-dombság egyik legmélyebb löszszurdoka Szekszárd belterületén található a Bocskai utca és a Borzsák utca közt, a falusias hangulatú Felsővárosban.




Ezt az ösvényt egy róka taposta ki, akinek ürege ebben a szurdokban van, pár méterre a lakóházaktól.

Sajátos keveréke a vad természeti szépségnek és az illegális szemétlerakónak.

Erre a löszszurdokra a múltkori tanösvény avatón hívták fel a figyelmemet.A tanösvény az északi végét érinti, innen azonban nem lehet leereszkedni a szurdikba, legfeljebb belezuhanni.

A karéjos vesepáfrány védett növény, egy tő képviselteti magát a szurdikban
Ezzel Szekszárd belterületén is védett növényre akadhatunk


2011. szeptember 26., hétfő

Duna ágak: 2.Grébeci-Duna

Itt száz éve még a Duna hömpölygött
Grébec név eredete a szláv zátony szóra vezethető vissza, itt is tehát egy újkori "rác" szó meghonosodását láthatjuk, mint oly sokszor ezen a vidéken. Ez az én véleményem.
Más vélemény szerint közös eredetű a Grábóc földrajzi névvel, és a gyertyán fa nevéből ered. A Gemencben viszont nem jellemző  a gyertyán, régen sem volt az.
A holtág Sükösd magasságában található, 6,6 km a teljes hossza. Legnagyobb szélessége 120m. Ma már csak délről kapcsolódik a Dunához, északi végén egy pár évtizede még egy csőáteresz biztosít időszakos vízutánpótlást, de ez mára már teljesen feltöltődött.
A Grébeci-Duna az 1893-1898 közti Dunnaátvágás eredménye. Az  Északi részének külön neve van, ez a Döglött-Grébec. A név is utal arra, hogy ez a felső része az árvizes időszakok kivételével nincs összeköttetésben a Dunával. Átlagos víz esetén is kiszárad a déli végtől kb. 3,3 km-re. Ilyenkor az északi részben mozaikosan marad csak víz. Déli vége a Duna felől nehezen fedezhető fel,(2011-es állapot) mert ma már csak egy keskeny kis ér köti össze a Dunával.
A Grébec-Duna jó példa arra, hogy szárad ki az egész Gemenc. Az átvágást követően a Duna egyre mélyebbre vágta magát, a felső végben pedig hamar elveszítette vizét az északi vég elzárása miatt.
Az északi rész eliszaposodása szinte viharos gyorsasággal játszódott le. Most megpróbálják megmenteni a Duna-ág maradékát. A Bátai-Holt-Dunán elvégzett kotrás után a Grébec-Duna déli végénél végeznek olyan jellegű kotrást, hogy a Duna víz széles mederben bejuthasson a Grébeci-Dunába, és  átmoshassa ezt a szomorú sorsú holtágat.Ezekről a munkálatokról ShG honlapján találunk képeket, részleteket.


Az északi rész

Középső szakasz
Az alsó szakasz


Nagyobb térképre váltás

2011. szeptember 25., vasárnap

A paradicsompusztai tőzegtavak

Zomba határában, a Dőryek egykori paradicsompusztai uradalmának
közelében találhatók az egykori tőzegbánya helyén képződött horgásztavak

Kicsit elidőztünk hanyatt fekve a tóparton

Ha kicsit körbenéz az ember, a nyüzsgő élet nyomait
láthatja maga körül: hernyó

Sárga katicaféle

Még ez az invazív seprence is nyüzsög az élettől

Végül egy hattyú is feltűnik





Nagyobb térképre váltás

Szurdikok, lőszmélyutak

A héten átadott szekszárdi szurdik-tanösvények arra inspiráltak, hogy
előkeressem régebbi löszmélyutas képeimet. Természetesen ilyenek nem csak
Szekszárd környékén vannak. A fenti kép is Mecseknádasdon készült.
Itt  a szurdik neve németesen Hohl.


Szekszárd: Remete-szurdik

Ugyanaz télen

Szarvas-szurdik

Szarvas-szurdik

Szekszárd, a Bödő-hegy szurdikja, a Csacska-szurdik

Szekszárd, a Csacska-szurdik

Szekszárd, Porkoláb- völgy

Lengyel

Szekszárd: Remete-szurdik

Löszformák

Szálka

Lengyel

Aki a honlapomon lévő más löszös képekre is kíváncsi, az kattintson ide a löszkútért. A legnagyobb és leglátványosabb lösz-szurdikért, a Pranaor-szurdikért ide kell kattíntani. A két tanösvény közül itt a Benedek-szurdik, itt vannak a parásztai szurdik képei.

Aki kedvet kapott a lösz-szurdokok bejárására, az ne felejtse el, hogy a lösz állékonysága nem olyan, mint a szikláké, és bármikor megindulhat a löszfal. Legyünk nagyon óvatosak!

2011. szeptember 24., szombat

A tolnai holtág füzesében

Tegnap Krizák István, kiváló tolnai természetfotós mutatott egy remek
ősfüzes területet. A hely nehezen megközelíthető, és soha nem lesz látogatott.
Az egykori, mára feltöltődött Duna meder telepített nyárfásainak közepén,
magas nádas közt találjuk a fákat, amelyek az év nagy részében
térdig érő vízből emelkednek ki. Szerencsére mostanában nagy a szárazság.
Hely műholdképe itt van.
Nagy öröm számomra, ha a természetet ilyen kiválóan ismerő, nagy tudású
ember mellé szegődhetek.

Az első nagy fa, 625cm-es kerülettel

Ez lehetett a környék legnagyobb fája. 820cm. Négy nagy ágából a kettő
legvastagabb már letört. István a fa odvában áll.

Tapló

Gévagomba.  Istvántól kaptam egy adagot (persze nem ilyen öreg, fásat),
amit útmutatásai alapján kirántottam.
Hozzá görögös paradicsomsalátát csináltam, és Vesztergombi József -féle,
Remete-boros 2007-es kékfrankost ittunk. Hát, ugye nem kell mondanom...

Egy többtörzsű, 130cm-en szétágazó, 699cm-es példány

Az egyik legszebb, legegészségesebb fa, de "csak" 610cm.

Bizarr formák

A végére egy 660 cm-es. Ez is jóval nagyobb lehetett, de az egyik nagy ága
letört, és a törzs egy részét magával vitte.

Búcsúzóul egy kettéhasadt fa, amelynek nagyobbik része kidőlt, pedig ez is
hatalmas lehetett.
Az 1858-as katonai felmérés térképén ezen a területen még a Duna meder
húzódik.

2011. szeptember 22., csütörtök

Szekszárd: A parásztai tanösvény

Szekszárd parásztai városrészében halad a másik löszszurdikos tanösvény.
Ez rövidebb és szerintem összességében kevésbé látványos.

Szőlőhegyi hangulat

Talán ezek is barlanglakások voltak

A szekszárdi szurdikok környezete a fákat tekintve szokott, szomorú képet
mutat: akácosok, bálványfák, egyéb gyomfák. Jóleső érzés volt a Faddi-tetőn
egy tisztességes tölgy megpillantása. A fa körül szajkók röpködtek, vitték a
makkokat

Kilátás Sióagárd felé a Faddi-tetőről

Lefelé is löszmélyutakon halad az ember

Ennek a tanösvénynek kétség kívül a leglátványosabb része a Csontos-
szurdik

Ennek a szurdiknak a nagy attrakciója, a magas falban látható nagyszámú
állat- és embercsont

Ezek is avarkoriak, de nem tudni hogy mi az oka annak, hogy ilyen sok állat és némi embercsont került egy helyre.

Ez talán valami marhaféle állkapcsa lehetett