2011. november 9., szerda

A vadászatról

Vadles Szálka határában
Az alábbi írásművem elemző, tárgyilagosságra törekvő, de ugyanakkor mégis egy szubjektív vélemény érvekkel körülvett kifejtése. A vádaszatról lehet valakinek más véleménye is, helyt is adtam itt Pósfai György tőlem jelentősen eltérő véleményének is.

Írásom  legkevésbé sem irányul a hazai erdő- és vadgazdaságok ellen. Azok tevékenységének jog- és ésszerűségét egy percig sem vitatom. Ők pusztán egy meglévő társadalmi igényt elégítenek ki.
Amiről szólni kívánok, az nem más, mint a vadászat történeti, társadalmi beágyazottsága, szociológiai, társadalmi viszonyrendszere, magyarul miért van még mindig társadalmi igény a vadászatra, hogy lehet az, hogy a civilizációs folyamatban még nem tűnt el végleg?

1.A vadászat, mint üzlet

Ma hazánkban egy állami erdőgazdaság általában hármas profilú. Árbevételének legjelentősebb része az erdőgazdálkodásból származik. Az árbevétel második nagy szeletét a vadásztatás adja. Bár az arányok és nagyságrendek általában féltve őrzött titkoknak számítanak. Az idegenforgalom adja a legkisebb szeletet, sőt lehet, hogy ez a terület több társaságnál veszteséges is. Ennek az ágazatnak a fenntartása több estben tehát nem más, mint jószolgálati tett,és gazdasági ésszerűsége legfeljebb egyfajta reklám-tevékenységként fogható fel.

A vadászat tehát milliárdos üzlet, bár nem olyan nagy, mint előszörre gondolnánk. Az arányokat jól érzékelteti az, hogy míg egy vadász néhány nap alatt akár több millió forintos árbevételeket is hozhat, addig egy természetfotós legfeljebb néhány tízezret, egy erdei iskolás gyerek egy-két ezret, egy egyszerű kiránduló pedig semmit. Elég csak megnézni egy árlistát. Világos tehát az, hogy a gazdasági okok miatt a vadászat érdekei egy erdőgazdaság számára előrébb valók, mint a természetjárásé.
Ezt fejezi ki a 2009.évi 37.törvény is, ami az erdőkről rendelkezik. Eszerint leegyszerűsítve: az erdőgazdálkodó úgy korlátozza az erdő turisták által történő használatát, ahogy ő akarja. Nyilván ezen csak az változtatna, ha a természetjárók által hozott bevételek nagyobbak lennének, mint amit a vadászat ki tud termelni, ahogy arra főként külországban látunk példát. Vagy persze az is lehetne, egy ideális világban, hogy ne a pénz és az üzlet legyen az első.


Utaltunk már arra, hogy a vádaszat azért messze nem akkora üzlet, mint gondolnánk. 2012/13-ban az összes árbevétele 20,3 milliárd forint volt, a nyeresége 1,4 milliárd, ami nemzetgazdasági szinten szinte jelentéktelen. A KSH 2008-2012-es vadgazdálkodási jelentése pedig a következőképpen fogalmaz: "A vadászati ágazat jövedelemtermelő képessége meglehetősen szerény. 2008 és 2012 között az 1387 vadgazdálkodási egység összesen mintegy 88 milliárd forint bevételhez jutott és közel 84 milliárd forint kiadást könyvelt el, az időszak egészében az egyenlegük országosan nem érte el a 4 milliárd forintot."

Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy a megyék közül Tolnában a legnagyobb a vadászat jövedelmezősége, ez meghaladja az évi 150 millió Ft-ot is.

Ha a vádaszat mégsem akkora üzlet, akkor miért olyan fontos és érinthetetlen? A továbbiakban erre is igyekszem megadni a választ.

2. A vadászat mint az ökológiai egyensúly érdekében végzett tevékenység?

A vadászat létjogosultságának alátámasztására gyakori érv az, hogy a vadászat helyettesíti a már rég kipusztult csúcsragadozókat. Ez így is van, a farkas és a hiúz eltűnése óta az ember végzi a szarvasok és a vaddisznók állományszabályozását Közép-Európában. A vadászok által sokat szidott aranysakál a régebbi tudományos vizsgálatok szerint a nagyvadak állományát nem veszélyeztettette, az állományszabályozásban nem volt szerepe.A vadászok ezt tagadják. Szerintük az aranysakál a kisemlősök után a nagyobb vadakra is rászokott, és főleg az utódokat zsákmányolja eredményesen. Így az állományszabályozásban ismét jelentős lett a szerepe  főleg Baranya és Somogy déli részén. Ez különösen az őzállományon látszik a vadászok szerint. Ennek a vadászok persze nem örülnek, mert a túltartott, az 1960-as évektől 8-10-szeresére nőtt szarvas- vaddisznó- és őzállomány szabályozását szeretnék továbbra is teljesen kézben tartani. Így az aranysakál a vadász számára dúvad lett, amit próbálnak irtani, kiszorítani, egyelőre mérséklet sikerrel, pedig az éves elejtett száma exponenciális növekedést mutat. (2008-ban csak Somogyban 270-et lőttek ki.Ez akkor az országos teríték kb. harmada lehetett.) A vadászok nyomására 2010-től egész évben vadászhatóvá lett, és lőszerrel jutalmazzák elejtését. Újabban csapdázzák is.

Az ökológiai egyensúly érdekében végzett tevékenység előtt érdemes azonban néhány dolgot tisztázni. A szarvasállományt nem a természetes folyamatok alakítják ma már, hanem a tenyésztés. A gímszarvasok rég nem folytathatják természetes életmódjuknak megfelelő nagy periódusú vándorlásaikat, hanem egy viszonylag szűk élettérre vannak beszorítva, ahol a vadgazdálkodásnak nevezett, egyetemen oktatott tudománnyal, szakemberek szabályozzák be az állomány nagyságát. Ma azonban minden vadászterületen a szarvasok száma az ökológiai egyensúlyi állapothoz képest nagyobb, azaz az állomány túltartott, és az kihat az erdőgazdálkodási és természetvédelmi gyakorlatra is, természetesen hátrányosan. Ez a túltartás a természetvédők szerint az ökológiailag elfogadható szint nagyságának kb. a négy-hatszorosa. Nem arról van tehát szó, mint Afrikában, ahol a nagyvadak vadászati célú "tenyésztése" sokszor azok fennmaradásának a záloga.

A vadászat tehát  ökológiailag roppant károkat okoz. A túltartott vadállomány legelése révén "kipucolja" az erdők cserjeszintjét, és komoly károkat okoz az ökoszisztémában.  A muflon betelepítésre nem volt semmi más észérv, csak a vadászati kínálat bővítése. Ma pedig már csak puszta taposásával is komoly károkat okoz az érzékeny sziklagyepeken a Pilisben, a Bakonyban. A kullancsok számának robbanásszerű elterjedése is a nagyvadak számának növekedésére írható, egyes vélemények szerint.

A túltartott vadállomány egyik következménye az is, hogy évről-évre nő a vadelütések száma. Ma a nagytestű vadakból jóval több, mint 5000 végzi autónak csapódva. A Polgári Törvénykönyv elvei szerint általában mindenki a saját káráért felel, azaz a vadban esett kárt a vadásztársaság, az autókárt a tulajdonos állja. Ha nincs vadveszély tábla. Ha van, az autós fizeti ki a vad -gyakran milliós- árát. Szinte természetes, hogy ma már mindenhol van vadveszély tábla. A 6-os számú főútvonalon például csak a lakott területeken belül nincs ilyen tábla. Nyilván az autósok közt is terjed az az elv, hogy vadgázolás esetén legjobb angolosan távozni. Az 5000-es esetszám, tehát csak a jéghegy csúcsa lehet.  A vadásztársaságok tehát az autósokra hárítanak mindent, legfeljebb az etetési helyek megválasztásával igyekeznek mérsékelni a baleset valószínűségét.   Nyilván itt is felmerül bennem a vadásztársaságok felelőssége a vadállomány túlszaporítása miatt. Más lenne a vadásztársaságok hozzáállása, ha az autókban keletkezett károkat is nekik kéne megtéríteni!

Külön érdemes szólni a vaddisznóról.  A vaddisznó a szarvasokhoz nem mérhető, annál sokkal komoly természetvédelmi károkat okoz. Túlszaporodása is vadászérdekek számlájára írható. Úgy tűnik azonban, hogy itt az állományszabályozás már helyenként kikerült a vadásztársaságok ellenőrzése alól.  Persze nem kellene etetni, de egyes helyeken- a teríték bővítése miatt- még mindig egész évben folyik.




 3. A vadász, mint ember

A vadászok közt nagy számban találunk kifejezetten természetszerető embereket, sőt megkockáztatom eddigi tapasztalataim szerint azt a kijelentést is, hogy a hivatásos vadászok eleve természetkedvelők is. Leghíresebb vadászaink írásaiból is sugárzik a természet szeretete is. Egyesek, mint pl. Böröczky Kornél volt gemenci fővadász, ökológiai, ornitológiai cikkeket is publikált. A nemzeti parkok természetvédelemmel foglalkozó szakemberei közt is találunk vadászokat. Én személyesen Zilai Jánosról, volt gemenci, bédai fővadászról szereztem tapasztalatokat, ő is rendkívüli ember, akinek egész lényét átjárja a természet szeretete, és ez összeegyeztethető  a vadász-szenvedélyével is. Persze a vadászok közt vannak olyanok is, akik akár védett állatokra is szívesen lőnének.   Erről itt olvashatunk.



Kitérő:  A Gemenc és a vadászatok a korai időkben

"Esztendőnként a vadászás 300 embert vesz igénybe, a kopókat házanként a szegény emberektül szedett pénzes kenyerekkel kellett tartani" (Andrásfalvy 273.o) Így panaszkodtak az őcsényiek az 1758-ban. Történelmi mélységei vannak a vadászattal szembeni ellenérzésnek a szegény emberek lelkében. A vadászat ugyanis ugyanolyan nyűg volt a jobbágyok számára, mint akármilyen más földesúri előjog. A sárköziek meg is oldották a problémát: a saját állataikkal konkuráló vadakat messzire űzték a Gemenc területéről. A 20.század legelejéig nem is hallunk semmit a gemenci vadásztokról,  nagy vad nem is élt a területen. A vidrát, kacsát persze csapdázták, és hiába volt tiltva fegyverviselés, egy-egy puska is rendszeresen elsült azért. Nem látjuk viszont nyomát az olyan vérengzésekig fajuló vadászatoknak, amilyenek a szomszédos Esterházy-uradalom területén folytattak. 

4. A vadászat és a kereszténység

Én Gemenc-környéki ember vagyok. A Gemenc nagy része a Kalocsai Érseki Uradalom része volt. Az érsekség sokat vadásztatott, bár maguk az érsekek -úgy tűnik- nem vettek részt a vadászatban. Ma számos keresztény értékrendet valló ember is szenvedélyes vadász. Számomra a keresztény lelkület és a vadászat nehezen egyeztethető össze.(Sokaknak persze ez sikerül.)

A Biblia újszövetségi részei a vadászatot nem említik, Jézus és tanítványai nem vadásztak. Az Ószövetségi részekben mellékesen több helyütt is van szó a vadászatról. Egyetlen egy alkalommal sem fűznek hozzá pozitív társításokat, hanem pusztán rögzítik a vadászat tényét, az elejtett állatokat. Különösen fontos viszont a Teremtés könyvének a 27.fejezete, Jákob és Ézsau története, mert ebből egyértelműen kiviláglik, hogy a földművelő és állattartó népek sokkal tekintélyesebbek voltak, mint a vadászatból élők.

A középkori szerzetesek lelkületét is ez határozta meg: A föld művelése erkölcsileg magasabb rendű tevékenység volt, mint a vadászat, amelyben már akkoriban világosan kirajzolódott az, hogy az nem más, mint a libido dominandinak egy meglehetősen primer megnyilvánulása. Ezt a kifejezést a francia Bourdieu vezette be a szociológiai irodalomba "az uralkodás ösztönösen meglévő vágya" értelmében. (Erre még sokat hivatkozunk.)

Az sem véletlen, hogy Assisi Szent Ferenc napja lett az állatok világnapja. Már a középkori Legenda Aureaban is szereplő Szent Euszták, majd a később az innen átvett Szent Hubertusz legendában is visszatérő elem a "megtérő vadász" motívuma, ahol a vadász a pogány, istentelen lelkületet jeleníti meg. Különös, bár nem szokatlan jelenség, hogy ők ennek ellenére éppen a vadászat védőszentjei lettek, és a Szent Hubertusz misék ma éppen annak ellenkezőjéről szólnak, mint maga Szent Euszták legendája. Mivel azonban írásunk nem a kereszténységről szól, itt ezt a szálat elvarratlanul sorsára is hagyjuk.

Talán érdemes egy fél bekezdést arra szánnunk, hogy a kereszténydemokrata politikusok közt számos esetben látunk jeles vadászokat is. Példaként elég csak felidézni Franz Josef Strauss(1915-1988) bajor miniszterelnököt, hogy hazai példát ne is említsünk. (Már úgy is említettünk.)

2012-ben -nyilván nem az én írásom hatására-, de a Nimródban is megjelent egy cikk a Vadászat és a vallás címmel, dr.Mészáros István tollából, ami a témakört a másik oldalról járja körbe. A fő érve ennek -ugyanaz amit Pósfai György is említ hozzászólásában- a Teremtés könyvének 9.szakasza, amelyben az Úr az ember uralma alá rendeli az állatokat is. Szerintem ez is csak azt támasztja alá, hogy a vadászat fő motívuma a libido dominandi, ami tőlem meglehetősen idegen.Érdekes paradoxonnal Szent Euszták és Szent Hubertusz legendáját is beleilleszti itt az apológiai láncszemek közé, bár azt kénytelen megállapítani, hogy "a katolikus egyház szentjei a mértékletesség és a vad védelmének üzenetét hirdették Krisztus jelével, a kereszttel." Néhány bekezdéssel lejjebb viszont már ezt olvassuk: "...a vadászszentek megjelenítése ... [azt mutatja,hogy]... előtérbe kerül a vadászatnak egy más dimenziókat érintő, lelket építő szerepe is."

5. A vadászat és a politika

A vadászat két olyan egymástól teljesen különböző politikust is összeköt, mint Horthy Miklós és Kádár János. A vadászatban tehát van valami invariancia, ami képes áthidalni a világnézeti különbségeket, és ez nem más mint a már említett libido dominandi, ami a vadászatnak és a politikának egyaránt mozgatóereje.
Horthy vadászati skandalumát, a derenki medvéskertjének történetét nem kell talán mélyebben elemeznünk.(Itt most szándékosan a búcsújárás honlapjáról vettük át a történetet, ami semmiképp nem tekinthető baloldali orgánumnak.)
A gemenci protokolláris vadászatok is a Horthy-korszakban indultak. Ennek történetéről itt írtam. 
Kádár egész politikai kétszínűsége az eltitkolt vadászszenvedélyével is jól jellemezhető. Miközben a puritánságát, egyszerűségét hirdette a hivatalos propaganda, és inkább a sakk iránti szenvedélyéről libbentették fel a fátylat, addig világrekorder dámszarvasokat lőtt.

A szocializmus éveiben feldolgozhatatlan ellentmondásnak számított az, hogy a régi „úri Magyarország” vadászati szokásait átvette a Szocialista Munkáspárt, mintegy megismételve ugyanazon hatalmi allűröket, amelyek ellen frazeológiájában egyfolytában küzdött.Legfeljebb annyi változás történt, hogy bizonyos "úri szokások" kikoptak. Például az elvtársaknak  nehéz volt elmagyarázni, hogy nem "illik" egy nap 14 bikát lőni, és maga Frigyes főherceg is beérte hárommal. Generációm számára ezért is hatott a reveláció erejével Hobo Blues Band 1984-es Vadászat című lemeze, mert a vadászaton keresztül parabolikusan megmutatta a politikai rendszer kétszínűségét. A Vadászat Földes László "Hobo" számára személyes életében is kulcsfontosságú darab lehetett, hiszen édesapja személyében egyesült az, ami ellen a lemez szólt: A fővadász és a Kádár-hű pártember.

Kitérő: Személyes emlékek
Érdekes adalékként hadd idézzek fel egy személyes emléket is id. Földes Lászlóval kapcsolatban. 1985-ben Kiskunhalason voltam sorkatonai szolgálaton. Kivezényeltek minket a szakközépiskolába, aminek könyvtártermében mi képviseltük a "tömeget." Ekkor adta át id.Földes László értékes, számomra megdöbbentően gazdag vadásztrófea gyűjteményét szülővárosának. Jellemző akkori naivitásomra, hogy ilyen gazdag gyűjteményt csak egy Széchenyi Zsigmondnál tudtam elképzelni, nem egy pártállam miniszter-helyettesénél, és megdöbbenéssel hallgattam afrikai vadászkalandjait. Ma már ilyeneken nem csodálkozok.

A vadászat politikai kontextusait érdemes azonban szélesebben is tekintenünk. A vasfüggönyön ugyanis apró rést tudott ütni a vadászszenvedély politikai invariánssága.1971-ben Nagy Endre és Földes László igyekezete révén Budapesten nagyszabású vadászati világkiállítást rendeztek. (A korszakról, Nagy Endréről és a háttérkörülményekről itt találunk alapos cikket.) Ez volt a Kádár rendszer első, nagy nemzetközi társadalmi eseménye a sportrendezvények után. Erre számos vadászszenvedélyének hódoló államfő és prominens személyiség is idelátogatott. Így ez tovább fokozta a Kádár-rendszer nemzetközi legitimációját, elősegítette a Helsinki folyamot beindulását. Ettől az eseménytől tekinthetjük a külföldi vadászok jelenlétét is tömegesnek, bár jogilag már 1957-től engedélyezett volt a nyugatiak bérvadásztatása.Mint utaltunk rá, a Gemenc turisztikai nyitottságában is -esetenként átmeneti- változásokat hozott ez az esemény.

Természetesen régebbről is hozhatók példák arra, hogy egy-egy vadászat milyen politikai jelentőséggel bírt. 1910-ben például II.Vilmos német császár látogatott el Habsburg Frigyes főherceg bélyei birtokának karapancsai, - direkt erre a célra épült- vadászkastélyába. A látogatás alkalmával a császár számos olyan protokoll eseményen vett részt (bár néhányat a kolerajárvány miatt lemondott) amely a német és a magyar nép történelmi barátságát volt hivatott demonstrálni, némileg már a központi hatalmak szövetségének érzelmi megalapozására.

Természetesen a példák sokaságát lehetne még idézni a vadászat politikai beágyazottságára. Hadas Miklós "A modern férfi születése" című művében- amelyet sok tekintetben vezérfonalul fogok használni- a vadászat szociológia elemzése kapcsán is megemlíti, hogy a magyar főurak vadászatának mindig is volt egy rejtett szabadkőművesség jellege latens Habsburg-ellenességgel párosulva. (A vadászatban megjelenő nemzeti érzésre még más helyütt visszatérünk.) Vadászat és a politika kapcsolatának latens jellege nem csak a régi időkre jellemző. Hogy a vadászat és a politika napjainkban is összekapcsolódhat, arra utalnak bizonyos jelek, de ez nem aktuálpolitikai írás, itt ezt a szálat elvarratlanul sorsára hagyjuk.

Második kitérő: A vadászt mint hadgyakorlat

A régi hajtóvadászatok, mint amilyenek pl. az Esterházyak tartottak a gyulaji erdőkben, felértek egy hadgyakorlattal. Az előkészületek hónapokig tartottak. Évekig nevelték a nagyvad állományt, hogy egy rövid hét alatt halomra mészárolják. A ritkán látogatott vidéki kastélyokat Kismartonból ideiglenesen bebútorozták. Logisztikai- és haditerveket készítettek. Szekerek százai hordták az uradalmi központokból a szükséges kellékeket. Kilométernyi szövetet, hálót gyártattak le. Vadászmesterek kidolgozott tervek szerint kerítették le az erdő különböző részeit. Jobbágyok százai kezdték meg a lekerített részek felé a vadak terelését. Amikor mindez készen volt, megjöttek a nagyurak és kezdetét vehette a vadászat, a nagyüzemi gyilkolászás. Mintha ellenséges nép ellen folyt volna irtóhadjárat. Szerencsére ez már a múlté. Ma már csak a nevelt fácánok és egyéb apróvadak szenvedik el a népirtás szublimált ösztönét, esetleg egy-két hajtásnál munkálkodik még ez az ösztön.


6. A vadászat pszichológia gyökerei

Hadas Miklós említett könyvében a vadászat alapvető pszichológiai beállítódásai közt a következőket említi: harcias férfiasság, libido dominandi, kalandvágy, elit-tudat, fizikai erőfeszítés, természetközelség, gyilkos ösztönök szabadjára engedése. A tevékenység örömforrása pedig a gyilkolás, a kockázat sikeres túlélése, a teljesítmény öröme és presztízse.

A sorrend esetleges. Hogy mi lehet a döntő, azt mindenki döntse el maga. Mindenesetre következzék egy kiemelkedő nézettségű idegen nyelvű reklámfilm, ami Magyarországra igyekszik vadászokat csábítani.Mint reklámfilm, nyilván sűrítve ábrázolja az eseményeket, és több benne a vadűzés, mint az erdőzúgás. De tény az is, hogy a vadászatot nem az erdőzúgással reklámozza, ("A vadászat: vadűzés és erdőzúgás, de több erdőzúgás."-Széchenyi Zsigmond)

Érdemes talán -csak úgy mellékesen- megnézni egy hasonló nézettséget produkáló másik filmet is, ahol a vadászat íjjal történik. A vadászati törvény ezt a vadászati módot is megengedi, annak ellenére, hogy a meglőtt állat, még percekig él és nyilvánvalóan szenved, amit az állatok védelméről szóló törvény tilt.

7. A vadászat szociológiája

A vadászat földesúri előjog volt II. József koráig. Ekkortól tette lehetővé a kalapos király egy törvénye a bérvadásztatást is, de ez a 19.század végéig nem volt elterjedt hazánkban. Eddig a vadászat megtartotta arisztokrata jellegét, és ebből a köznemesség és a polgárság is teljesen ki volt zárva.Innen ered a vadászat rendi, arisztokrata gyökere.

A monarchia korában azonban megszületik a modern Magyarország, és megszületnek olyan szabadidős passziók is, amik értékrendjükben ellentétesek a vadászat értékrendjével. Ekkor jönnek létre az első turistaegyletek is. Az Országos Turistaegylet első elnöke báró Eötvös Loránd lett, akinek egész életpályája az arisztokrata és a modern értékrend konfliktusát szemlélteti.Apja, báró Eötvös József fiát is politikusi pályára szánta, és így a jogi végzettséget célozta meg neki. A természettudósi pálya akkoriban polgári pályának számított, az arisztokrácia körében nem volt még presztízse. Loránd mégis ezt választotta. Szabadidejében sem a "rendi hagyományoknak" megfelelő vadászatot űzte, hanem az akkoriban az olyan modernnek számító passziókat mint a hegymászás, túrázás, kerékpározás, fotózás. Eötvös persze nem volt egyedüli jelenség. A kor egyik legnagyobb egyesülete, a Mecsek Egyesület 1891-ben alakult. Elnöke Kardoss Kálmán főispán lett, aki köznemesi származású volt. Első alelnökei Bánffay (Baumholczer) Simon királyi tanácsos és főügyész, sváb parasztszülők gyermeke volt, másik alelnöke Zsolnay Vilmos, apja kis agyagárú üzemét fejlesztette fel világhírű gyárrá. Az igazgató Vaszary Gyula rendőrkapitány lett, a Vaszary család is egyszerű sorból küzdötte fel magát, a leghíresebb tagja Kolos a hercegprímásságik jutott. Az egyesület motorja, a titkár Kiss József reáliskolai tanárként dolgozott, pénztárosa Stern Károly izraelita családból származó ügyvéd volt. A turistaegyletek tehát a feltörekvő és befolyásossá váló polgárok és értelmiségiek körei voltak, meglehetős társadalmi nyitottsággal. A Mecsek Egyesület a korai időkben például egyetlen egy felvételi kérelmet nem utasított vissza, míg a vadászegyletekbe a bejutás igen nehéz volt.

Az Eötvös Lorándhoz kapcsolt életfelfogás ellentétére is sok példát láthatunk: A 19.század végén a feltörekvő polgárság sok tagjában nem ennek az értelmiségi-polgári értékrendnek a követése iránt támadt fel az igény, hanem éppen ellenkezőleg, arisztokrataként akartak élni, és be akartak kerülni abba az elitista körbe, amit a vadászat képviselt. Ez hozta meg a vadászat iránti tömeges igényt is, ekkor terjedt el a bérvadásztatás rendszere is. A Gemenc területén Fónagy József szerepét ebből a szempontból már érintettük. Az hogy milyen széles tömegeket mozgatott meg ebben az időszakban a vadászat, azt jól példázza a "Szálkai bika" elejtésének körülménye is. Szálka a hatalmas Batthányi -Montenuovo uradalom egy távoli izolált kis szigete volt, a hercegi család számára nem bírt vadászati jelentőséggel. Így annak vadászati jogát bérbe adták. Reinspach János szálkai polgár több társával megszerezte Montenuovo Alfréd herceg főerdésze elől a vadászati jogot a szálkai erdőszélen -az erdőben közemberként nem vadászhattak- és itt ejtette el primitív fegyverrel Reinspach minden idők egyik legnagyobb szarvasbikáját. A történet folytatása is jellegzetes: a helyi gazdákkal ellenségeskedő főerdész megvette a trófeát, amit a hercegnek adott tovább, mint egy vadorzó által elejtett bika trófeáját. Így a vadászzsákmány évtizedekig a hercegi család nevén járhatta a világot. Érdekes, hogy a Gemenc-vidék másik világelső bikáját sem arisztokrata, vagy politikus ejtette el, hanem a vidék fővadásza.

Mindenesetre a Monarchia korában a vadásztársadalom inhomogén lett. A Frigyes főhercegtől Reinspach Józsefig széles volt a paletta. Ma is a rozsdás Lada Nivával járó honpolgártól Csányi Sándorig sokan vadásznak, vagy 50 ezren.

8. A vadászat mint sport.

A sport lényege az egyre magasabb szintű teljesítmény elérése, a dicsőség "learatása". Sok vadásznál ez a trófeagyűjtés szenvedélyében testesül meg. Természetesen a vadászt drága sport, drága gyűjtőszenvedély. Mint ilyen eleve szelektáló és elitista sport.

9. A vadászat a civilizációs folyamatban

Norbert Elias munkássága óta civilizációs folyamatot úgy írják le, mint ami nem más, mint a primer ösztönök fokozatos háttérbe szorítása azáltal, hogy egyre gazdagabb rítusok rakódnak rá az ösztöncselekedetekre. Például ma már nem egy közös edényből puszta kézzel zabálva elégítjük ki éhségérzetünket, hanem a konyhaművészetnek hódolunk. Ezek a rítusok egy idő után egyenest belsővé vállnak és lényegi részei lesznek a cselekedetnek.

A vádaszat már rég nem élelmiszerszerzés, és libido dominandira is vastagon rárakódtak a rítusok.  A vadászok is használnak ilyen rítusokat, mint a ravatal, azaz teríték "ízléses" elrendezése,  az utolsó falat, a seb elfedése, a főhajtás, kürtjel stb. A vadászok tudatosan küzdenek azért ezekkel (a kívülálló szemében nem egyszer röhejes) szokásokkal, hogy elfedjék a vadászt lényegét, és hogy igazolják, hogy a vadászat nem az "ösztönök gyarló megnyilvánulása". A vadászat alapelveiben is folytonos apológiát tapasztalhatunk. Ezeket az alapelveket a C.I.C. (Nemzetközi Vadvédelmi Tanács) 1962-es konferenciáján fogalmazták meg,és innen idézte a Hobó Major Tamás tolmácsolásában a már említett lemezén. Bevallom sokáig ezt a Prológust Hobó költői agyszüleményének véltem, hiszen az egész album fényében egy álszent és ironikus bevezetésnek tűnik.
A Vadászhimnuszok üzenetében is CIC alapelvei köszönnek vissza. A régi vadászhimnusz - ami selmecbányai akadémiai hagyományokra (itt volt vadászati tanszék is) nyúlik vissza- így szólt:

Vadász vagyok király az én apám
Vadászgatok királyi birtokán
Nincs egyebem, fegyverem, golyóm s lovam
Lányok előtt mégis ez a jelszavam
Ha csókjaim feledve rég a messzi távolba
Emlékezz olykor hű vadászodra

Talán szexista kicsengései miatt 2001-ben új vadászhimnusz készült.
Érdemes szöveget külön is idézni. (A szövegét Kőhalmy Tamás legendás soproni professzor írta, aki töretlen köztiszteletnek örvend.)

Vadász vagyok Hunor s Magor nyomán
Sok kincset őrzök, mit rejt szép hazám
Nádas berek és erdős rengeteg
Sok vadja várja jöttömet
Szent a családi tűzhely, mint hitem és hazám
Hozzájuk húz a vágyam magányos éjszakán
Vadász vagyok erdőn, mezőn, tavon
Jó ló visz úton és vadnyomon
Tavasz ragyog s az est jó csendesen
Szalonka pár, ó, suhan nesztelen
Szent a családi tűzhely, mint hitem és hazám
Hozzájuk húz a vágyam magányos éjszakán

Az első sorokban rögtön a magyar mitológiára való utalást találjuk meg. Már utaltunk rá, hogy a látens Habsburg-ellenességével a vadászó arisztokrácia komoly nemzeti érzéséket vitt a vadászatba, ez cseng vissza a 21.századi himnuszban is. Az egész himnusz hangulatát átjárja a magasztos haza- és család szeret. Ezen az alapon akár a nagycsaládosok himnusza is lehetne, olyan rejtve jelenik csak meg a vadászat ténye, ami természetesen itt is roppant idilli: a vad várja a vadász jöttét- nyilván egy téli etetésről és nem egy hajtóvadászatról lehet szó- , és nyilván a szalonka is csak ornitológiai megfigyelések tárgya a tavaszi éjszakán, hisz a Uniós irányelvek miatt tavaszi vadászatuk továbbra is tiltva marad. (Illetve mégse, 2012. februárjától engedélyezett. ) Nyilván az is csak vágy lehet, hogy lovon járja a vadász az erdőt, mert erre is inkább terepjárók a szokásosak. Az egész vadászhimnusz tehát nem más, mint egy idilli vágyálom. Egy himnusznak persze nem is célja a valóság ábrázolása, a himnusz ugyanis egy hitvallás, egy erkölcsi igazodási pont. Így a magyar vadászhimnusz kijelöli azt az utat, amit a vadászatnak be kell futnia, és amitől még szerintem messze van. Hasonlóan magasztos elveket hirdet a vadászat etikai kódexe. Nem ismerem a vadásztársadalom belső életét, de az tudom, hogy sokszor és sok helyen vétenek az egyik etikai alapelv ellen. Az etikai kódex egyértelműen megfogalmazza, hogy etetőhelyen tilos vadászni. A gyakorlat mégis ennek ellenkezője. Minden természetjáró ismeri a soklyukú kukoricáshordót, a szétszórt takarmányt, amelytől 10m-re ott az álcázott vadles.


Összegzés

Minden természetjáró előbb-utóbb találkozik vadászokkal. Én legutóbb szeptember közepén, 16:45-kor, -tehát délután- a Szekszárdi-dombság egy jelzett turistaútján szaladtam össze családommal két vadásszal, aki közölték, hogy nem lesz jó, ha erre járunk. Természetesnek vették, hogy nekik kettőjüknek nagyobb joguk van most a területen tartózkodni, mint nekünk négyünknek. Hogy ez miért természetes- a náluk a puska, ősi elvén kívül-, ezen kezdtem el gondolkodni. Ebből született ez a kis írásmű.

Úgy érzem objektív hangnemben tudtam számadást készíteni a vadászat erényeiről, visszásságairól., mérhetetlen kárairól, minimális hasznairól. Megértettem, hogy a vadászat lényege a "libido dominandi", és mint ilyen, az emberi természet legmélyebb rétegeiben gyökerezik. Elindult ugyanakkor egy civilizációs folyamat, aminek következő lépése az íjjal történő vadászat kategorikus tiltása lehetne, mert ez közel áll a szadizmushoz, és ellentmond a vadászat etikai követelményeinek, az állatkínzásról alkotott magyar törvényeknek. Az is cél lehetne, hogy a 2009.évi 37.törvény több jogot adjon a természetjáróknak. A természetjárás legyen ugyanolyan "természetes", mint a vadászat. A törvény 94§ (1)-es részében írják elő, hogy az erdőjárás korlátozása milyen konkrét módon történhet, szabják meg ennek szűk időkereteit, ne engedjék meg az általános, több hónapra terjedő tiltásokat, hanem csak konkrét helyszínen, konkrét időpontokban, indokoltan rendelhessék el azt.

Az is nyilvánvaló lett számomra, hogy a dendromania és a hozzá hasonló természetkedvelések (kosborozás, madarászás stb.) mennyivel nemesebb, demokratikusabb, közvetlenebb, humánusabb (és olcsóbb) tevékenység, mint a vadászat, bár annak lényegéből sok mindent átemel.És ettől a véleményemtől nem tántoríthat el semmi.

A témában lásd még Pósfai György hozzászólását is