2012. március 26., hétfő

A szedresi tarkasáfrányos réten

Tavaly pont ugyanilyenkor jártam ezen a  réten. A tarka sáfrány akkor nyílt.
A mostani meleg tavaszban azonban már csak néhány elnyílt példányt
láttam.  A tavaszi héricsnek viszont most volt a szezonja.
Különösen indokolt az idén bemutatni, hiszen az idén Az év vadvirága
címet is megkapta.

A háttérben Szedres

A háttérben egy löszvölgy

Szerényen húzódik meg a héricsek árnyékában a tavaszi
pimpó


A domboldalban még löszpuszta gyepek, a Sárvíz holtága felé lassan átmegy
 nedves kaszáló rétbe.

Régen itt legeltettek, és itatták a gulyát

Füzek egy egykori holtág partján. Az út váratlan régészeti
vonatkozásairól  a másik blogomban


2012. március 25., vasárnap

Ismét a Kirchenbergen (Templom-hegyen)


Mostanában többet járok Mecseknádasdra, és ha tehetem, kiugrom a hegyre.
A hatalmasan elterülő lapos hegyen sok a fátlan rét,ahonnét nagyszerű a kilátás.
Ennek a résznek a neve Fritzeakazle.

Egy nagyszerű bükkösre is akadtam, ahol csaknem listás bükkök is álltak

Aztán egy újabb szurdok. Ez már a Stahbruch (Kőszakadás) nevű
részhez tartozik. Kicsit hasonlít,a  múltkoriakra.

Bizarr  helyen növő fa

A Templom-hegy előterében vastag lösztakaró is van .Ezekben olyan
lösz-szurdokok vannak, hogy a szekszárdiak is megirigyelhetnék

Kilátás a Geresdi-dombság felé

Vadászati célból tartják ilyen jó karban ezeket a réteket. Ez a hegy alig
ismert. Az országos kéktúra ugyan elhalad a szélén, de ez nem nagyon
látogatott szakasz. A vadászok igazi paradicsoma lehet, elképesztő itt
a vadlesek sűrűsége. Még rengeteg szép hely lehet itt, nagy részén
még nem is jártam.

2012. március 24., szombat

Egy középkori falu felkeresése közben: Patlan, Zomba mellett


Indulás Zombáról. A Dőryek egykori kastélyparkja igencsak elvadult mára:
A kastélypark szép fáiról régebben készítettem már egy összeállítást.

Hosszú kilométereket gyalogoltunk Nagy László kollégámmal Patlan középkori
falu maradványai felé.
A vigasztalan akácos- bálványfás fasorok után üde színfolt volt egy
szép kőrisekből álló fasor mellett elhaladni.

Zöldell a vetés Patlani-dűlő területén. Az egykori komlószárító romjai, mint
valami középkori kolostor magasodnak Patlan fölé.

Két vadgesztenye, tövüknél kereszt állt egykoron. Az utam régészeti
vonatkozásairól a másik blogomban van híradás.

2012. március 23., péntek

Az Óriás-hegyen


Munka utáni gyors erdei séta, hátha olyan csodát látunk mint amilyen tavaly
a békászó sasok nászrepülése volt. A csodák most elmaradtak, viszont teljes
lett a keltikék pompája

Pettyegetett tüdőfűből is sok volt

Kilátás a Gurovica-hegyről

Kilátás az Óriás-hegyről

A Szekszárdi-dombság természetföldrajza


A Szekszárdi-dombság elhelyezkedése

A Szekszárdi-dombság a Sió-partról. Jól láthatók a vetődéssel kialakult
 töréslépcsők
A Szekszárdi-dombság mint kistáj a Tolnai-dombság egy külön  része, területe kb.150 km2. Északról és keletről könnyen elkülöníthető, hiszen a Dél-Mezőföld és a Tolnai-Sárköz síkságából markánsan  kiemelkedik a dombvonulat.
Jóval problémásabb délről és nyugatról való elhatárolása. Nyugatról természetes határának  általában Völgységi-patak völgyét tekintik, bár indokolható lenne a jóval kisebb vízhozamú Rák-patak választása is. Ennek abból  a szempontból van jelentősége, hogy a Börzsöny-Kakasdi-löszplatót a Szekszárdi-dombsághoz, vagy a Völgységhez soroljuk. A Marosi-Somogyi-féle kistáji kataszter határvonalnak a Völgységi-patakot tekinti, így járunk el tehát mi is.
A terület térképe
Problémás a délről való elhatárolás is. Itt a Mecsek előtti dombsorok, illetve a Geresdi-dombság a terület szomszédja. Az ezektől a vidékektől való elhatárolást alapvetően a geológiai felépítés alapján tehetjük meg. A Hidas és Cikó irányából húzódó dombsor a vékony felszíni lösz- és pannon rétegek alatt a felszínhez közel szarmata mészköveket és középső miocéni anyagmárgát rejt magában. A Kismórágynál kezdődő Geresdi-dombságban pedig a gránitos kőzetek kerülnek a felszín közelébe. Ezekkel éles ellentétben van a Szekszárdi-dombság, amelynek felépítésében a pannon üledékek és a lösz vastag rétegeinek van meghatározó szerepe. Szemléletesen fogalmazva a különbség az, hogy a délről húzódó dombsorral ellentétben a Szekszárdi-dombságban hiába keresünk követ a felszín közelében.Ezek alapján a terület déli határának  részint a Szálka felől Bátaszék irányába folyó Lajvér-patak völgyét - mint természetes határt- tekinthetjük, másfelől szinte pontosan ebben a geológia válaszvonalban húzódik a Dombóvár-Bátaszék vasútvonal, és Mőcsénytől Bátaszék felé vezető közút is.
A kismórágyi kőbányák jelzik a Szekszárdi-dombság déli határát

Földtani jellemzők


A Szekszárdi-dombság mélyszerkezetére egy Szekszárd határában elvégzett vízkutató mélyfúrás alapján következtethetünk. Ez a fúrás 850m mélyen érte el azt a mintegy 350 millióéves, karbon kori gránitot, ami nem is olyan messze, Kismórágy határában már a felszín közelében található. Ebből is következtethetünk arra, hogy viszonylag kis területen milyen eltérő irányú földmozgások, süllyedések és kiemelkedések lehettek a geológiai régmúltban. Erre a gránitra mintegy 300m vastagságban riolittufából és lávaközetekből álló krétakori, 130 millió éves vulkanikus kőzet rakódott. Fölöttük a középső miocén második felének (kb. 20 millió éves) homokos, kavicsos mészkő és márgarétegei rakódtak le. Ezt a felső miocénból származó úgynevezett szarmata rétegek követik. Ez főként agyagmárga, vastagsága több mint 50 méter. Ezeket 100-200m vastag pannon üledékréteg követi, amelynek rétegeit a bevágódásokban a felszínen is megfigyelhetjük. Ez a pannon rétegvastagság a hazai domb- és síkvidékeket tekintve nem számít különösen vastagnak pl. zalaihoz vagy az alföldihez képest. Ugyanakkor a közeli Bonyhád és Cikó térségében már kilométer vastagságúak ezek a pannon rétegek, és itt a gránitra 400 m kristályos pala, erre pedig 50 méternyi permi vörös homokkő is rakódott, a földtani középkor rétegsora pedig hiányzik.A föld mélye tehát igen változatos képet mutat, és ez alapján aligha tekinthetnénk egységes geológia félépítésűnek a dombságot. Ami ma egységesíti a dombságot, az a legfelső pannon réteg lerakódása (agyag, homokos agyag, homok, homokkő) és az erre települő pleisztocéni lösz vastag rétege. A lösz rétegvastagsága a dombság területén 20-40 m közti, és a vidék legjellegzetesebb sajátosságát adja.
A Bor-kút völgyea Girovica-erdőben. A mély bevágódás
eredményeként feltárultak a pannon rétegek

Ma a terület sűrű és mély völgyhálózattal rendelkezik, a völgysűrűsége 2,7km/km2. A mély völgyek közt löszgerincek, löszfennsíkok alakultak ki. Egyik-másikuknak beszédes a neve is, ilyen pl. az Éles-hát is. A dombvidék tagoltsága több okra vezethető vissza. Egyrészt a belső területe változatos irányú szerkezeti vonalak mentén a felső pleisztocénben (300-100 ezer évvel ezelőtt) feldarabolódott és kiemelkedett,  Az alföldek felé meredeken kiemelkedő északi és keleti peremterületeken a vetődésekkel kialakuló töréslépcsők is jól érzékelhetők.
A völgyekkel sűrűn taglalt dombság képe a Börzsöny-Kakasd-löszplatóról
nézve

Különálló szigetet képez a Börzsöny-Kakasdi löszplató. Ez a kis dombsor sokkal tagolatlanabb, mint a dombság többi része, és mint már említettük, a Völgység-patak és Rák -patak zárja közbe  a Bonyhád és Kakasd közt húzódó halomsort. 
 Börzsöny-Kakasdi löszplató fennsíkja Kakasd határába. A löszplatót teljes
egészében szántóföldi művelés alá vonták.

A lösz
A lösz itteni meghatározó jellege miatt érdemes -ezzel a sokak által  kőzetnek nevezett anyaggal -részletesebben is megismerkednünk. A lösz  a pleisztocén kori jégtakaró déli szegélyén elhelyezkedő jégmentes övben, a  hideg  sztyepéktől délre keletkezett. A lösz annak a hulló pornak a maradványa, amit  a hideg sztyeppékről felkapott és idáig szállított a heves északi szél. Az itteni lösz fakó sárga színű.
A lösz többségében rendkívül apró szemű szemcsés anyagból áll, melynek az átmérője 0,02–0,06 mm között van.A lösz anyagának 60–70%-át  kvarcszemcsék alkotják Fontos a kőzet  karbonáttartalma (főként CaCO3, kisebb rész MgCO3). A karbonáttartalom legmagasabb értéke 30% körül mozog. A kalcium karbonát összecementálja a szemcséket, így olyan kőzet jön létre, amely több tíz méter magasságban képes csaknem függőlegesen megállni.Hazánkban az egyik legvastagabb lösztakaró  réteg Pakson található, ahol 80 méter vastagon ülepedett le a por.

Löszkút a Gurovica környékén.

Korábban a karbonáttartalom miatt úgy gondolták, hogy a lösz pusztulása rokonságot mutat a karsztos területekével. Később kiderült, hogy a lösz szerkezete miatt elsősorban a szuffóziós folyamatok a döntőek. A szuffózió apró ásványi részecskék víz általi feloldódása és kimosódása kőzetrétegekből. A löszben lejátszódó szuffózió során, a leszivárgó víz a karbonáttartalom lassú kioldása mellett a legfinomabb szemcséket magával ragadja és a mélyebb részek felé, illetve oldalirányba elszállítja. Ha ez a folyamat valahol hosszabb ideig tart, a finom szemű alkotórészek „kimosódása” miatt üregek, berogyások, föld alatti járatok alakulnak ki. Így alakulhatnak ki a löszdolinák, vagy élesebb peremű beszakadásuk révén a löszkutak.
A leglátványosabb és leggyakoribb löszformációk a löszmélyutak, amit Szekszárd környékén a helyiek szurdiknak hívnak. A szurdikok kialakulása általában erőteljes emberi hatásra játszódik le. A löszfelszínen  járva a járművek (pl: lovasszekerek), ember, vagy az állatok a taposás során szétzúzzák  a lösz eredeti szerkezetét és annak erőteljes  porosodását idézik elő. Ezt a fellazított port a lefolyó csapadék könnyedén elszállítja, előre kirajzolva a következő folyás helyét. Akár néhány év alatt az út jelentősen belesüllyed az egykori felszínbe. Óriási esőzések alakalmával a függőleges falú utak legalja V-keresztmetszetű eróziós löszszakadékokká alakulhat.Mivel ezek már a közlekedésre nem alkalmasak, legtöbbször mellette új útvonalat jelölnek ki. A löszszakadékok és löszmélyutak  süllyedést három dolog állíthatja meg: 1.Olyan mélységekig ér el az erózió, hogy a lefolyó csapadék már nem tud elég meredeken futni. Ilyen mélységű bevágódás esetén gyakran előfordulhat a löszfal pusztulása is suvadásos formában. Ezt itt gyakran elősegíti az is, hogy a lösz alatt pannon agyagos rétegeket találunk, amely mentén a megcsúszás még határozottabbá válhat. 2. A bevágódás elér egy keményebb alapkőzetet. Ilyennel a Szekszárdi-dombságban  nem találkozhatunk, hiszen  a lösz alatt a pannon réteg következnek, és a kristályos alapkőzet több száz méteres mélységekben van.  3.Lebetonozzák a löszmélyutat, ami különösen a Szekszárd környéki szőlőkben gyakori.
Suvadás a Benedek-szurdikban
A löszmélyutak és löszszakadékok helyenként igen látványos képződmények, és a szinte függőleges löszfalak magassága helyenként elérheti a 15-20m-t is. Látványukat fokozzák a magasan, zöld lombkoronaként összeboruló fakoronák, és a szurdokok falából kimosódó hatalmas gyökérgubancok. Sajnos az utóbbi évtizedekben a város határához közeli löszszurdokok mentén szinte már csak az erősen invazív jellegűnek számító akác elterjedését figyelhetjük meg olyan más gyomfák társaságában, mint a bálványfa.
A löszmélyutakról, szurdikokról külön összeállítás is megtekinthető innen.
Sok helyütt találkozhatunk a löszfalban löszbabákkal is.Ezek keletkezésének szakszerű magyarázata a következő:  A löszrétegek mélyebb rétegeiben helyenként a lösz már agyaggal keveredhet. Ha sok a csapadék, akkor a víz a löszön keresztül lejuthat ehhez a vízrekesztő agyagzónáig, és ennek mentén folyik tovább. Ilyenkor az agyagzóna fölött kimosott üregek és hasadékok megtelnek vízzel. Nyáron a lösz kiszárad, hasadékban felgyűlt víz elszikkad. A belőlük kioldódott kalcium-karbonát változatos alakú löszbabákat hoz létre.
Löszbabba a Baranyai-völgyből
Források a neten:
1.Biki Endre Gábor alapos kis összeállítása a Szekszárdi. és a Geresdi-dombság forrásairól
2. Az alábbi helyen a kissé tágabban értelmezett Völgység kapcsán olvashatunk a vidékről.
3.Itt egy előadás vázlat, ami főként dr.Endrédi Lajos egykori honlapjára épül, a vidék természeti földrajzával foglalkozik. Ma már Endrédi honlapja nem elérhető. Szerencsére én még időben lementettem, és sok dolgot fel is használok onnan.
4. Egy nagyszerű beszámoló a Kéktúra helyi szakaszáról Hörpölin jóvoltából.
5. A legújabb nagyszerű kiadvány pedig a két szekszárdi lösz-szurdik tanösvényt ismerteti.
6. A löszről nagyon jó kis tanulmányt írt Szabó Loránd, aki mielőtt Dombóvár polgármestereként a politika ingoványába lépett, tevékeny földrajztanár volt. Tanulmányából sokat vettem át innen.
Nagyjából ennyi, legfeljebb egy-két apróság még.
A neten kívüli források közül elsősorban Pataki kis füzetét a Sárközről, és Juhász Árpád nagyszerű kis kézikönyvét (Évmilliók emlékei) emelném ki, amit ehhez a kis íráshoz felhasználtam.

2012. március 22., csütörtök

Tavaszi zsongás a Gemencben


Atalanta lepke a Borrév-fok mentén. Fantasztikusak ezek a lepkék.
Tavaly novemberben még láttam belőlük, aztán az idén január elején a
tavaszias időbe az Almási-erdőben szintén, és most is.

A Borrév-fokban helyenként áll a víz még ebben a száraz tavaszban is.

A Borrév-tó környékén jóval visszafogottabb a tavaszi zsongás, mint a
Sötét-völgyben. Jószerivel csak ibolya van tömegesen.

A madarak persze itt is beindultak, de konkurálniuk kell a stílfűrészek
zajával.

Sejtelmes fények a Szilágyi-fok vízén.

Tavaszi zsongás a Sötét-völgyben


Beindult a tavaszi nagyüzem  a Sötét-völgyben: bogláros szellőrózsa

Soha nem láttam még ennyi ligeti csillagvirágot a Szekszárdi-dombságban,
mint az idén. Nem csak az Almási-erdő, de a Sötét-völgy egyes része
is kéklett a szép kis virágtól

Az odvas keltikékből ismét hatalmas virágszőnyeg van

2012. március 18., vasárnap

Az Almási-völgyben


Az Almási-erdő sztárvirágja mostanság a ligeti csillagvirág. Tavaly fel sem tűnt,
hogy itt is tömeges

Hunyorból teljes a választék

A Bor-kút szurdokában a 2010-es év nagy suvadásokat eredményezett.
Feltárultak a pannon rétegek

Irány az Almási-völgy

Virágzik a som

Az Almási-völgy gyepgondozásának egyik áldozata. (erdei sikló)

Az Almási-völgy a gondozott gyeppel

A völgy északi vége

Megjöttek a csicsörkék

Seregélyek

Fűzóriás a bogyiszlói határban: A karaszi fűz


Az elmúlt napok dendromán szenzációja volt az, hogy  ShG országos
fűzrekorderre akadt. 
Ma hajnalban én is felkerestem a  Karasz nevű határrészében
található famatuzsálemet.A fa ugyan a bogyiszlói határrészben van, de
Keselyűs felől, Hátfő irányából  közelíthető meg leggyorsabban.
Koordinátái: 46.348868,18.864405 

. Nekem sem sikerült 9m alatt mérnem, úgyhogy kíváncsian várjuk
Pósfai Gyuri hitelesítését. Egyre valószínűbb, hogy új rekorder van fűzből.

A nyilvánvalóan igen idős, ennek megfelelően nincs túl jó állapotban, de
még hatalmas erőben van. Teljesen odvas, a kerülete nem is ér már teljesen
körbe, mert az odva egy helyütt beszakadt. Mérni nehéz, mert
bodzás dzsuva veszi körül, ami még egy szögekkel felfelé néző borona
maradványait is takarja. Aki körbejárja, legyen óvatos! Még néhány hét, és
hatalmas dzsuva szinte el is rejti ezt a nagyszerű fát.

A fűz mellől lettem figyelmes arra, hogy a délre fekvő közeli erőfolt egy ígéretes
fekete nyárfát is tartogat. A fa valóban hatalmas 8m körüli, de hármas törzsű,
alacsonyan szétágazó, úgyhogy határeset, inkább a nem irányába szavazva.

Ma hajnalban is lőttek a vadlesből. Szokásos beetetem-
odadurrantok stílusú vadászóhely.

Régen több fűz is állhatott erre, de a többinek már csak romjai vannak meg.

Mivel ShG a középkori  Dalocsa helyét is megtalálta, ezért én is
elindultam a talányos "Boldogság útja" nevű földes úton. A Sárközben
a nagy szabályozási munkák lezártával egy -két új útnak ilyen "új stílusú"
nevet adtak. Decs határában van pl. "10öles út" is. A "Boldogság útja"
fontosságát mutatja, hogy az már az 1860 körüli kataszteri térképen is szerepel,
és napjainkban is külön felüljárót kapott az M9-es felett.  A"Boldogság útja"
hamarosan a Bogyiszlói-főcsatorna partjához ér. A főcsatorna az egykori
Karasz-fokból lett kialakítva.

Dalocsát nekem is sikerült azonosítanom. ShG is említette, hogy ezen a helyen
több egykori fok találkozott. A "színes" kataszteri térkép egyszerűen Dalocsának
nevezi ezt a fokot.

Észak felől ideérkező fok neve Gője. Ez ma a Bogyiszlói-főcstorna, partján itt
is nagy füzek állnak.

Kelet felől pedig az Öreg-Dalocsa visz a Herem-Tője irányába.

A Karaszi-fok délről ideérkező részének pedig Örim volt a neve.