2012. május 14., hétfő

Réti iszalag túra Taplóson

A Taplósi-gyep
Lukács Robi hívta fel figyelmemet arra, hogy az idén is lesz réti iszalag túra
a Duna-Dráva Nemzeti Park szervezésében.Tavaly nem vettem részt a  túrán,
egyénileg pedig hiába kerestem a növényt. Így az idén Dombi Imre
szakértelmére bíztam magam, amiben nem is lehetett csalódni.
Fantasztikusan jó túra volt egy  széleskörű ismeretekkel rendelkező
szakember vezetésével.

A galacsinhajtó bogár is védett ma már. A Sió-töltésen találtuk őket..

A kálmosra már tavaly is ráakadtam a Tolnai-Holt-Duna Fuvatás nevű részén.
Az idén viszont sokkal több van belőle.


A Fuvatás

A mocsári nőszirom gyakori és gyönyörű.

A tavalyi sikertelen keresésem egyik oka volt az is, hogy alig volt belőle.
Az idén azonban más a helyzet.


A Taplósi-gyep egy sarkában sok tő virított.

Az üde gyep a boglárkák tárháza is

Szöcske bimbóval

Szöcske iszalaggal és kerékpárossal

A Taplósi-gyep sarkán Dombi Imre felhívta figyelmemet egy nagy fűzre.
A füzet 2011 májusában már megtaláltam, 940 cm-es kerületét már akkor
lemértem jelezve, hogy a hármas törzs harmadik tagja egy réssel kapcsolódik
a társaihoz.  Az, hogy végül is elfogadható-e egy fának, majd György eldönti.
Akkor ott inkább nemet mondtam- de most már megismerve néhány újabb
listás füzet,- ebben nem vagyok annyira biztos.(Koordinátái: 46.37012,18.77623)

A Tölgyfás-dülő szélén lévő listás fűz még tartja magát, de alig nő már.

Ifjú dendrománok egy tölgy lábánál.

Ez a fa volt talán eddigi legnagyobb dendromán tévedésem.
2011 novemberében ugyanis elhaladtam mellette, fénykép is
készült róla de ránézésre nem gondoltam volna, hogy listás,
annyira karcsú, magas, oszlopos törzse van. Dombi Imre viszont
527 cm-nek mérte. Így  most én is lemértem, és  529 cm-et
kaptam, tehát egy listás tölggyel gyarapodott a Gemenc.
(koordinátái: 46.36575,18.77722)

A Tölgyfás dűlő közepén álló fűz is szépen gyarapszik, évi 4-5cm-rel. Most
658 cm.A korábban már csaknem teljesen "elselyemkórósodott" gyepet
egy nyáj tartja karban.

Kis fehérsávos lepke. Védett ez is, 10000 Ft.

A díszes tarkalepke fontos faj lett. Itt olvashatunk egy hosszabb
tanulmányt róla. Jelölő faj, ahol ez feltűnik, automatikusa Natura 2000-es
besorolást kap.

A Sió az egykori Kutyatanyai (Gógai)-révnél.

A Szente-árok a Fuvatást köti össze a Sióval.

A nagy tűzlepke is veszélyeztetett faj hazánkban,
eszmei értéke 50.000 Ft.

Nőstény változata