2014. április 27., vasárnap

A tengelici réteken

Nyári ludak húznak el a tengelici gémtelep mocsarából

Szürke gémek

Kis kócsag. Olyan érzésünk volt, mintha egy reptéren járnánk. Csak állunk a domboldalban és nézzük a fel és leszálló madarak tucatjait. Jó messze voltunk, a madarak szemlátomást ügyet se vetettek ránk. Nem régóta ismert ez a gémtelep, én először Kalotás Zsolttól halottam róla. Azt hiszem, ezt is ő derítette fel.

Micsoda domboldalról tekintheti az ember a mocsarat! Agárkosborok garmadája, és ez még csak a kezdet.

A nagy részük már elvirágzott

Én ennyi kanalasgémet ilyen kis helyen még nem láttam

A rekettyés közepén, mindenféle fantasztikus madárrikácsolás és egyéb zajok kíséretében

A mai nap sem múlik el pókbangó nélkül.

Ez egy olyan virág, amit még nem ismerek

Fényben az osztrák zsálya

Ernyős sárma

Réti kakukkszegfű

Itt élnek a madarak

Az élőhely másik nézete. A következőket sikerült Zsolttól illetve szekszárdi madarászoktól megtudnom: Tengelic hatalmas határában rengeteg védett rész van, főként a Mezőföldi Tájvédelmi Körzet területén belül. Néhány évvel ezelőtt, főként a Kabszeg-tótól egy csomó gém ide költözött. Innen kétfelé járnak táplálkozni, egyrészt a Gemencbe, másrészt a rétszilasi tavakhoz, simán lerepülve napi 60-80 km-t. Hogy miért költöztek ide, és hagyták el a hatalmas Kabszeg-tavat, az rejtély.  

Vannak itt lepkék is. Ez pl. bogáncslepke

Visszafelé Alsótengelicnél megakad a szemem egy listás ostorfán. Centim nincs, de hatalmas a törzse, majd később megmérem.