2014. augusztus 2., szombat

Mi újság Keselyűsben?

Ma reggel szinte novembert megidéző ködök fogadtak a Holt-Sión...

...és a Sároson.

Persze az erdőkben is.

De itt már oszladozik

Nem maradhat el a szokásos szürke gémes felvétel sem

Hétre már felszállott a köd, indultam haza kevesebb, mint egy órás utamból, ami ezúttal semmi érdekeset nem hozott.

A Gemenc Zrt, beváltva korábbi ígéretét, építi már a Sáros partján madármegfigyelő tornyát.  Impozáns, több emeletes, szép torony lesz. Sokat fogok itt időzni, az biztos. Fel is idézte ez a torony az egyik régi fájdalmamat. A Nyéki-Holt-Duna mellé a  Duna-Dráva Nemzeti Park két tornyot is épített. Az egyik szép magas, mint ez, a másik pedig még egy vadlesnél is sokkal silányabb, a nádba és a lombokba elvesző hitvány kis darab. Na melyik van fokozottan védett, csak szakemberek által látogatható, dörgedelmes táblákkal kivértezett helyen, és melyik van a  turisták által látogatható tanösvény mentén?  Félek, a helyes válasz akár szimbolikusan is felfogható. 

Jól halad a keselyűsi látogatóközpont építkezése is. A felirata szerint nyár végére kész lesz.