2014. szeptember 8., hétfő

Bőgő bikákat kajtattam

A Hátfői-kobolyához indultam vasárnap 10:30-kor, szemerkélő esőben. Ezzel el is dőlt, hogy ma megint fényszegény idő lesz, aminek eredményeként a kis Sony-val elmosódott, gyenge képek sorát fogom készíteni. Egész szeptemberben 9:00-től 15:00-ig erdőjárási tilalom van, így elcsúsztattam a hajnali indulást. Így még annyi időm sem volt, mint a hajnali indulások idején, kb. fél óra. A kobolyánál megállva azonban a töltés másik oldaláról olyan markáns szarvasbőgés hallatszott, hogy erre indultam el. Öt perc után szembetaláltam magam egy vaddisznó családdal.

Az anyakoca eléggé fenyegetően beállt velem szembe. Lehet, hogy csak blöffölt, de mindenesetre hatásos,  agresszív röfögésbe is kezdett. Mivel a bőgés ekkor hirtelen balra hátulról hallatszott , még egy okom volt, hogy kitérjek. 

Hamar megtaláltam a hang forrását a sűrű bozótosban. Leálltam és vártam, hogy kijöjjön  a nyiladékba. De nem jött. Sőt a bőgés és a mozgás is abbamaradt. Nappal a bikák lepihennek, ez is azt tette. Zavarni nem akartam, időm is lejárt, elindultam hazafelé.

Már jó ideje mentem, amikor visszafordultam, bár bőgést nem hallottam. Ezt láttam.

Erre elindultam óvatosan a bika felé. Nagy, hatalmas agancsa van, kifejlett, szép példány. Nem sokat haladtam, amikor megfordult és hirtelen eltűnt a nyiladékból. 

Hazafelé rövidítettem, így még egy hármastörzsű, nagy kőrisbe is belebotlottam. A hátsó ága alacsonyan ágazik, de az első kettős kerülete biztos, hogy megvan 4m. Nem valószínű, hogy Pósfai György az ilyen kettősökre gondolva vitte lejjebb a kőrisek listahatárát, mindenesetre még egy listás fa is összejött. Alig több, mint fél óra alatt ennyi élmény. Ez a Gemenc.