2017. augusztus 27., vasárnap

Első utam a Magas-Tátrában

Életem első útja a Magas-Tátrába nem indult szerencsésen. A hajnali indulás átkaként a jól bevált fényképezőgépem fekete táskájával a sötét a csomagtartóban felejtődött, miközben cuccunkat sietősen a buszba pakoltuk át. Tantestületi kirándulásra mentünk Szlovákiába, ennek része volt a tátrai túra. A felvételeket így mobillal készítettem, egy egyszerű,olcsó és régi típussal. Így pocsék képek következnek most.
Az egyik legismertebb és legkönnyebb tátrai utat jártuk végig kollégáimmal. Sífelvonóval Tátralomnicról felmentünk Kő-pataki-tóhoz, majd a Magisztrálén vagy más néven a Felső-turistaúton a tarajkai (Hrebienok) központig ereszkedtünk. Innen a siklóval mentünk vissza Ótátrafüredre, ahol a busz várt minket. A felvételen a Kő-pataki-tavat látjuk a Lomnici-csúcs lábánál.
Aztán a tótól elkezdtük kb. 6km hosszú ereszkedésüket Tarajka felé.Az út első része törpefenyveseken halad keresztül.
A Kis-Tarpataki-völgy. Itt már a fenyvesek zónájában járunk vagy járnánk, ha nem lennének az itteni erdők katasztrofális állapotban. 2004 novemberében 170-220 km/h-ás szélvihar tarolta le a vidéket, és döntött ki mintegy 3 millió fenyőt 12 ezer hektáron, főként lucot. A luc nem őshonos erre, nem volt elég mély gyökere, hogy megkapaszkodjon. Az erdészek azon voltak, hogy az elpusztult fákat elszállítsák, a környezetvédők a be nem avatkozás elvén voltak. Végül is a fák java a területen maradt, bennük elszaporodott a betűzőszú. Azóta a szú 7300 hektáron 2,2 millió fát fertőzött meg.  Újabban az erdészet ellenállóbb fenyők telepítésével kísérletezik.
Panorámakép a Kis-Tar-pataki-völgyről és a turistaútról
Az Óriás-vízesés a maga 20 m-vel igazából nem egy óriás, de látványos.
A Nagy-Tar-pataki völgyben
A völgy oldala a vízeséssel és halott fák ezreivel.
Utunk legszebb virágai a tárnicsok
Halott erdők közt
A Kis-Tarpataki-vízesés

A vízesés alja csak panorámaképpel fogható be.

A Nagy-Tarpataki-vízesés

A patak a vízesés alatt.

A Hosszú-vízesés nevének megfelelően csak panorámaképpel pásztázható.

Részlete
A Tar-pataki völgyek. Ugyanezt Csontváry is megfestette.
Ótátrafüred Monarchiás hangulatú temploma
Ótátrafüredén még sok épület idézi meg a Monarchia korszakát, amikor a környék már felkapott turistavidék volt. A mai sikló elődje is már 1908-ban járt.
Aztán rövid buszos kitérő a Csorba-tóhoz
Panorámakép a tóról és a környező hegyekről.